El nem küldött levelek

Mint bizonyára feltünt: baszottul ráérek. Most.

Tulajdonképpen suli van.
Levelező tagozat: havonta 5 teljes munkanap (vagy több). Jó fejek mi?

Szóval hivatalosan suliban vagyok. Gyakorlatilag ülök az irodámban, mert reggel 8-kor randim volt a programozóval (kaptam egy kis házi fejlesztést és a hétem máskor nem értem volna rá) és már nem volt kedvem bemenni.
Mindjárt megérted.

Faternál tavaly diagnosztizáltak prosztata nagyobbodást.
1 év múlva eljutottak odáig, hogy meműtik.

Műtét jól sikerült.
Túl élte.
Maradandó károsodás nélkül.

kb. 2 hét múlva meglátogat a Húgom. Köszönés helyett csak ennyit mond:
- Apu rákos.
Teljesen lefagytam. Nagy nehezen kiszedtem belőle pár részletet (ismered Őt, nem egy információ bank bármiről is legyen szó), majd hívtam a nővérem. Ő sem tudott semmit.
Hívom az anyám. Nagy nehezen felveszi, megbeszéljük, hogy átjön.

Utána olvasok. Abból amit tudok és abból amit találok kilogikázom, hogy elsőstádiumban van. Nagyon jó túlélési aránnyal gyógyítható. Már kisebb a gombóc a torkomban, amikor átmegyünk és végre beszélünk róla.

Nem akar műtétet. Gondolom friss még az előző műtét élménye. Nem tudom. Nem tudom, hogy mit érezhet. Senki sem tudhatja. Ő az első a családban akinek rosszindulatú daganata van. Beszélgetünk.
Megmutatom amit én találtam a neten. Ő pedig sorolja, hogy mik azok a vizsgálatok amiket nem csináltak meg.
Amiket ha megtettek volna egy éve, akkor lehet, hogy nem itt tartanánk. A kurva anyjukat!

65 éves. Végigdolgozta az egész életét. és mog most is azt teszi. Van egy lánya aki még nincs 20 éves (agyilag pláne). Tulajdonképpen egészséges volt. Mindig figyelt magára és ha valami nem stimmelt azonnal ment az orvoshoz -- mint tavaly is. Hiszen van egy "Kis"lánya, akit még fel kell nevelnie.

Beszélgetünk. Sokat. Meggyőzőm, hogy kell a műtét. 20%-kal jobb a túlélési arány.

Aztán nyaralunk.
Aztán bankozunk.
Aztán sulizok.
Aztán betegek vagyunk (én még vagyok).
De azért 1-2 hetente beszélünk, az anyuval még össze is futunk a fodrásznál. Ott mondja el, hogy meggondolta magát, még sem akar műtétet.

Szombaton viszonylag jobban vagyok. Felhívom az anyut, hogy otthon vannak-e, mert átmennénk -- az eltelt hosszú időre való tekintettel egész hétvégére. Mire az anyám azt mondja, nem lesz otthon. Megy a kórházba, a Fatert hétfőn műtik.

Ma van az a hétfő.

Mint említettem volt főiskolás lettem -- megint.

Anno baromi sokat szidtam a ZSKF tanulmányi osztályát -- most ünnepélyesen megkövetem őket, bár még mindig hülyék.

Augusztus eleje van (tudom, hogy baromian elmaradtam, de most nincs melóm -- ellenben nem volt kedvem a suliban sem rohadni, illetve a melóból bevágtázni).
Kapok gyönyörű értesítőt, hogy asszondja: üdvözölnek mint új ELTE-s gólyát. Hurrá. Én is szeretem őket.

Komplett leírást az elte Egységes Tanulmányi Rendszeréről (ETR) és hozzá jelszót. Hurrá.

Belépek. Nézegetem. Kitöltöm a dolgokat. Megváltoztatom a jelszót. Majd kinyomtatom a belépési nyilatkozatot (ha ez nincs nem tudok beíratkozni).
Illetve csak nyomtatnám.
Újapád újra rakta a gépet, nincs feltelepítve a nyomtató.
Sebaj! Hun van még szeptember 3.? Ráérünk!

Voltunk nyaralni, hazajöttünk, végig láttogattuk a családot, majd vasárnap este a kezembe akad az értesítő: regisztrációs hét (amikor be kell íratkozni): szeptember 3-7-ig. Tájékoztató szeptember 7 10 óra.

Jó. Szóval a héten be kell íratkozni.
Nézem tovább mi kell:
- középiskolás bizonyítvány másolat
- éretsségi másolat + eredeti
- személyi másolat
- születési anyakönyvi kivonat (3 hónapnál nem régebbi másolat)
- eddigi tanulmányokról nyilatkozat, diploma vagy törlési határozat
- belépési nyilatkozat az ETR-ből
- 2 fénykép
Ülök a gép előtt és hülledezem: nem tudok belépni az ETR-be. 2 óra után ott tartottam, hogy biztos hülye vagyok, és elfelejtettem a kódot.

Szeptember 3.
Kitartóan hívogatom az ELTE Q irodáját,hogy segítsenek már kód ügyben. Alig egy óra alatt fel is veszik a telefont.
Mondom: csókolom én úgy látszik elfelejtettem a kódom. No problem, fáradjak be 9-12 között, kapok másikat.
Mondom neki: de én dolgozom, ez másként nem megy? De küldjek e-mailt. Kipostázzák. Hurrá.
E-mail megír, elküld.

Kitartóan hívogatom a ZSKF tanulmányi osztályát, valami isteni csoda által felveszik.
Mondom: Szép napot! Ez és ez vagyok, Önökhöz jártam x időben, kéne nekem a határozat a hallgatói jogviszony megszüntetéséről.
Válasz: Nekem nincs meg?
Itt egy kis nosztalgiát éreztem és újra elkezdtem Őket útálni.
Mondom: nem, nincs meg, nem gondoltam, hogy valaha még kérik ezt tőlem bárki is.
Reakció: Ő ilyet most nem tud előkeríteni, de ír egy papírt, hogy jelenleg nem járok oda. (Anyád! hivatalos irat min. 5 évig őrizniük kéne)
Mondom: OK, adhatok egy faxszámot? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, fáradjak be személyesen kedden 9-12-ig van ügyintézést.
Köszöntem szépen, majd kitöltöttem, hogy soha a büdös életben nem jártam még sehová -- az is KT-s volt mit számít ez állam bácsinak. Pipa.

Tovább: születési anyakönyvi kivonat. Háááááááát az sincs. Tudom az eskövőhöz kellett volna, de nekem mégse. Teflon anyunak. Náluk sincs. Teflon a kollégának: ő beszerzi, de 3 nap minimum. OK. Ez is megvan.

Nézegetem a Gyogyó honlapját, ismerkedünk. Már mint én velük. Valami 20. eldugott linken megtalálom, hogy pénteken (7-én, amikor úgyis be kell mennem, mert tájékoztatnak) nincs hallgatói ügyintézés, vagyis nem tudok eíratkozni. Bassza meg!
Akkor marad a csütörtök. Már szerda van.
Telefon kollégának: intézze már el, hogy ma el tudjak menni a születésiért. OK 2-kor várnak.
Nincs nálam bérlet. 5-e van. Tipli haza.
Megjött az új ETR-es kód. Hurrá! Belépek. Jelszó változtat. Nyomtat. Mág mindig nincs fent a nyomtató! Bassza meg!!!! Nem baj, majd bent.
Születési meg van. Pipa.

Vissza melózni -- arra a fél órára. Érdemi munka persze nem volt, de folyamatosan próbálok beépni a rendszerbe. Nem megy. Erősödik a gyanúm, hogy vasárnap sem én voltam a hülye (iszonyatos memóriám van kódokra, számokra).
Beesik a Főnököm. 17.30.
- Angyalka! Valamit kikéne nyomtatni az asszonynak -- és elkezdi diktálni az ETR címét. Én meg elkezdek röhögni. Mint kiderül, az asszonyt a jogra vették fel. Ő is szeretne beíratkozni -- de ő sem tud belépni.
18.30: Beenged ez a dög!!!!!!!!!! Hurrá, az asszonynak nyomtatjuk a szart (feváltva próbálom az övét és a sajátom)
20.00: haza megyek, a faszom tele van az egésszel.
Komolyan elgondolkodom, hogy kell-e nekem ez az egész.

Valamikor éjjel sikerül belépni és kinyomtatni. Pipa.

Reggel ellenőrzöm a listát. A fénymásolatokat elfelejtettem.
Sebaj, 12-ig van időm -- de hol vannak a bizik? Alig fél óra és mindent összevadászok.
Futás be másolni.
Futás a suliba -- közben automatát keríteni, hogy legyen fotóm is.
Beérek.
Felkutatom a TO-t. Mintha ciánoztak volna -- csak hallgatók vannak a folyosón, az irodákban senki.
Megjelenik egy ügyintéző, pikkpakk sorra kerülök -- mindenkit elhajt a búsba.
Kopogok, köszönök (megy ez nekem anyukám tanította) és mondanám a magamét, de a nő megelőz: Itt nem lehet dolgozni, állandóan zaklatják az embert egyébként mit akarok?
- Beiratkozni.
- Keressem meg az ügyintézőm.
- Nem tudom, hogy ki az ügyitézőm, elsős leszek.
- Holnap 10-kor van a beíratkozás a tájékoztatóval egybekötve.
- Miért nem bírták ezt írni akkor a levélben???
A hölgyemény kikérte magának a stílusom, közölte, hogy nem az ő kompetenciája, és egyébként is elege van én már legalább a 20. vagyok a holnapiak közül.
Szerényen megjegyeztem, hogy valószínűleg ez nem véletlen, majd elbúcsúztam tőle.

Péntek 7. Beíratkoztam!
Alig 3 óra alatt.

Már értem mért becézik GYOGYónak.

Rendes állampolgárként gondoltam bejelentem az adatváltozásaimat.
Egyébként augusztus 2-a van.

Szóval beülök a bankbe. Hölgyemény nagyon kedves, aranyos, pillanatok alatt végzünk -- majd az ügyintézés végén lecsap a kártyámra, mondván ezt most neki be kell vonnia, mert hát ugye a nevem.
Mondom neki: no problem, mikor lesz kész a másik? Kb. 2 hét. Gyors fejszámolás, akkor mi már nyaralunk.
Mondom neki kicsit adja vissza, kiveszem a pénzt (mert hát ki a francnak van kedve sorba állni a pénztárnál, szigorúan csak hétköznap -- jobb lesz ez így).
Pénz felvét megtörténik, kedélyesen elbúcsúzom.

Voltunk nyaralni -- tök jó volt. Mint jó kutyatulajdonos -- igaz, hogy a feleségünk kutyája, de ez nem számít -- olyan szállást kerestünk ahová kutyát is lehet vinni. Találtunk is, hiszen ma, Magyarországon rengeteg ilyen hely van. Azt viszont elfelejtették megemlíteni, hohy az egész településen, de még a szomszédos helyeken sem vihetsz magaddal kutyát sehová. Külön hülyeség, hogy nappal nem viheted a strandra sem -- éjjel már szabad.
Egyébként egy westie tipusú szobacirkálóról beszélünk.

Időközben eltelt az augusztus és egyszer csak rámtört az elementáris hiányérzet csúcsa: elfogyott a kézpénz, hétvége van és nekem nincs bankkártyám.
No de mért is nincs?!
Neki állok kutatni az agyam (és a táskám) mélyén, beugrik, hogy nekem bizony már legalább két hete kártyatulajnak kéne lennem, aztán megtalálom a papírt is amely ezt bizonyítja.
No mindegy hétfőn kinyomozom.

Eljön a hétfő és én újfent ellátogatok a bankbe. Úriember nagyon kedves, segítőkész, a probléma felfogása több időt vesz igénybe, mint a felderítése: sajnálkozva rám néz, és közli -- valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem került sor a kártyám legyártására.
Következő kérdése: óhajtok-e panaszt tenni? Kicsit kiakadok, közlöm, hogy nem panaszt tenni szeretnék, hanem végre kártyához jutni.
Rendkívül örül, és pillanatok alatt megrendeljük még egyszer a kártyát. Asszondja a drága: postán kérem vagy a fiókba? Mondom neki: melyik gyorsabb? A fiók! OK, legyen a fiók. Kedélyesen elbúcsúzom.
Szeptember 3-a volt.

Én türelmes (és feledékeny) ember vagyok. Kicsit meglepődtem amikor 21-én értesítettek SMS útján: hogy a kártya készítés díját levonták! Tök jó. És hol a faszba van a kártyám?! Na mindegy, hajnali fél nyolckor ezen nem tépelődtem tovább -- így is késésben vagyok.

Eljött a hétfő, ama bizonyos amikor levélben (postán, nem telefonof -- az biztos lassú) értesítettek, hogy fáradjak be a kártyámért a bankbe. Persze a levéllel mert anélkül nem adják ki.

Befáradtam.
Sorba ültem 40 percet.
Új hölgyemény (lassan végig járok mindenkit, 4-en vannak, a 4. intézte anno a hitelem) csúnyán nézi a papírt. Gyanús lesz, tehát (kissé idegesen) felhörrenek: azt ne mondja kedves, hogy megint nem sikerült legyártani. Reakció: de, sikerült -- hiszen értesítettek róla -- viszont nem stimmel a nevem.
No, itt kezdett a sikító frász kerülgetni.
Mondom neki: mi nem stimmel?
Válaszolni elfelejt.
Telefonál.
Sétál.
Majd letesz elém egy ugyanolyan kártyát, ugyanazzal a névvel, amit elvettek anno domini húszezer éve két hónapja.

Idegbeteg módon felröhögtem. Reakció: kívánok-e panaszt tenni? Kívánom-e, hogy újra gyártsák a kártyát?
Nem kívántam -- ki a fasznak van ideje ezzel szórakozni még többet.

Kedélyesen elbúcsúzok, és még hallom, hogy a kártyát egyébként nem kellett volna bevonni -- de engem ez már nem érdekel.

Én megtettem mindent.