2007. október 8., hétfő
Egészségügy 2007
Mint bizonyára feltünt: baszottul ráérek. Most.
Tulajdonképpen suli van.
Levelező tagozat: havonta 5 teljes munkanap (vagy több). Jó fejek mi?
Szóval hivatalosan suliban vagyok. Gyakorlatilag ülök az irodámban, mert reggel 8-kor randim volt a programozóval (kaptam egy kis házi fejlesztést és a hétem máskor nem értem volna rá) és már nem volt kedvem bemenni.
Mindjárt megérted.
Faternál tavaly diagnosztizáltak prosztata nagyobbodást.
1 év múlva eljutottak odáig, hogy meműtik.
Műtét jól sikerült.
Túl élte.
Maradandó károsodás nélkül.
kb. 2 hét múlva meglátogat a Húgom. Köszönés helyett csak ennyit mond:
- Apu rákos.
Teljesen lefagytam. Nagy nehezen kiszedtem belőle pár részletet (ismered Őt, nem egy információ bank bármiről is legyen szó), majd hívtam a nővérem. Ő sem tudott semmit.
Hívom az anyám. Nagy nehezen felveszi, megbeszéljük, hogy átjön.
Utána olvasok. Abból amit tudok és abból amit találok kilogikázom, hogy elsőstádiumban van. Nagyon jó túlélési aránnyal gyógyítható. Már kisebb a gombóc a torkomban, amikor átmegyünk és végre beszélünk róla.
Nem akar műtétet. Gondolom friss még az előző műtét élménye. Nem tudom. Nem tudom, hogy mit érezhet. Senki sem tudhatja. Ő az első a családban akinek rosszindulatú daganata van. Beszélgetünk.
Megmutatom amit én találtam a neten. Ő pedig sorolja, hogy mik azok a vizsgálatok amiket nem csináltak meg.
Amiket ha megtettek volna egy éve, akkor lehet, hogy nem itt tartanánk. A kurva anyjukat!
65 éves. Végigdolgozta az egész életét. és mog most is azt teszi. Van egy lánya aki még nincs 20 éves (agyilag pláne). Tulajdonképpen egészséges volt. Mindig figyelt magára és ha valami nem stimmelt azonnal ment az orvoshoz -- mint tavaly is. Hiszen van egy "Kis"lánya, akit még fel kell nevelnie.
Beszélgetünk. Sokat. Meggyőzőm, hogy kell a műtét. 20%-kal jobb a túlélési arány.
Aztán nyaralunk.
Aztán bankozunk.
Aztán sulizok.
Aztán betegek vagyunk (én még vagyok).
De azért 1-2 hetente beszélünk, az anyuval még össze is futunk a fodrásznál. Ott mondja el, hogy meggondolta magát, még sem akar műtétet.
Szombaton viszonylag jobban vagyok. Felhívom az anyut, hogy otthon vannak-e, mert átmennénk -- az eltelt hosszú időre való tekintettel egész hétvégére. Mire az anyám azt mondja, nem lesz otthon. Megy a kórházba, a Fatert hétfőn műtik.
Ma van az a hétfő.
Komment
Még nincsenek kommentek.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.