El nem küldött levelek

Ülök a gép előtt hulla betegen és blogokat olvasok -- miközben Újapád karácsonyi ajángékokat vásárol.

Szóval ülök és olvasok.
Egyszer csak fel is fogom, hogy mit olvasok és rájövök, hogy kiről is írta ezt kisfóka. Furcsa valaki más blogjában olvasni arról az emberről aki az életed része volt. Akinek (basszus majdnem pont hat éve) a gyerekét még sem szülted meg. Akit valaha csak úgy emlegettél, hogy "életem pasija".

Tudod mi a még furcsább?
Hétfőn amikor a Westendben vacsoráztunk néhány asztalnyira ült tőlünk. Szép halkan csendben egymásra néztünk és csak ennyi történt semmi más. És ez így volt rendben. Pedig 4 évet jelent az életemből. hmm...

Tudod mikor voltam biztos abban, hogy az "életem pasija" címet teljes szívemből adhatom Újapádnak a kezemmel együtt (úh, de patetikus, mindjárt hányok saját magamtól, de hát ilyen ez a hülye karácsony...)?
Amikor valahová rohantunk (talán éppen öltönyt venni?) és elmentem mellette az utcán és nem éreztem semmit. Akkor tudtam, hogy jól teszem amit teszek.

Szóval ülök és olvasok és most sem érzek semmit, csak végtelen hálát a sorsnak , az iwiwnek, a franc tudja, hogy minek! Azért, hogy Újapád itt van.